10.

Mindezt később mesélte el Lucynek, amikor visszatért Traylorba. Valahogy meg volt sértve.

 -      Látott engem - mondta keserűen. - Efelől semmi kétségem. De megkímélt, úgy tett, mintha nem látna. Miért?

 Lucy nagyon figyelmesen hallgatta végig, de egyre sápadtabb lett. Most megkérdezte:

- Te mit gondolsz, miért?

- Nem gondolok semmit, nem tudom! – válaszolt Hackett még keserűbben. - Parancsokat kaphatott a grekektől. Ha eléggé lenéznek bennünket, akkor élvezetüket lelhetik benne, hogy hagyják, tépjük csak az agyunkat. Közben tudásukat próbáljuk felmérni, mi meg csak nézzük csak meg trükkös szerkentyűiket. Sohasem leszünk elég okosak, hogy megértsük őket. Az, hogy nem szólalt meg a riadó, a megvetés egy fajtája. Lucy megrázta a fejét - Talán - mondta különös hangon -, talán a grekek sokkal rosszabbak, mint gondolnánk. Talán az aldariai nem merte jelenteni, hogy ő és a többiek nem állítottak meg, amikor behatoltál. A grekek talán megbüntetnék őket ezért a mulasztásért, még az is lehet, hogy megölnék őket, ha rájönnek.

- Valószínű - dünnyögte Hackett.

- És az is figyelemre méltó dolog – folytatta Lucy -, hogy keresztülmentél a kerítésen és az energiamezőkön, ahol még a bogarak sem tudnak átjutni. Az aldariaiak talán azt remélik, hogy egy napon a grekek találkoznak egy náluk is intelligensebb fajjal. Talán ez az aldariaiak számára az egyetlen kiút, és benned látják a reményt, hogy valaha is felszabadulnak. Nem merte elárulni a reményét. Talán az aldariaiak egymásban sem bíznak, még kevésbé bennünk, emberekben, tehát mindössze annyit tett, hogy engedett elmenekülni, így megmaradt a reménye, noha igazából nem hisz benne, hogy olyan fajta akadt, amely még a grekeknél is értelmesebb. Tudod, egyre biztosabb vagyok benne, hogy igazam van - tette hozzá tétován.

 - De nem én vagyok az ő emberük – mondta vadul Hackett. - Tudod, mire jöttem rá, amikor megláttam az energiakibocsátó szerkezetet?

- Mire?       

- Hogy az nem is energiasugárzó. Csupán egy vevő, másképpen felcsicsázva, mint a kisebbek, de csak egy antenna. A grekek olyan hazugok, hogy még az energiasugárzó helyett is egy hamisítványt tesznek oda! És nekünk halvány fogalmunk sincs róla, hogy hol vannak az igaziak!

Lucy sokáig habozott, aztán így szólt:

 - Mondtál egyszer valamit... Úgy gondoltad, hogy energia van az aldariai hallókészülékben. Most már ismered többé-kevésbé, hogyan működik egy vevőantenna. Az aldariaiak sokat tudnak a grek tudományból. Nem lehet, hogy készítenek miniatürizált és nagyon leegyszerűsített energiavevőket és azokat használják?

 - Értem - mondta Hackett savanyúan. – Vagy legalábbis igyekszem! De mit számít, ha így is van, és mi rájövünk?

 Teljesen értelmetlennek tűnt minden. Egy nappal korábban válogatott polgárok csoportja várta azokat az aldariaiakat, akik a diákokat vezették be a grek tudományokba. A diákok különbözőképpen reagáltak tanításaikra. Néhányan egyre jobban elkeseredtek, mert mindegyre azt érezték, hogy zagyvaságokat tanítanak nekik. Mások rafináltan úgy tesznek vagy tán maguk is elhiszik, hogy nem kell okvetlenül érteni a grek tudományt. Elég hinni benne, és ez majd idővel segít a megértésben is. Ezt nem az aldariaiaktól tanulták. Néhány diák mintha különös kifejezést látott volna az aldariaiak arcán, amikor lázas lelkesedéssel emlegették a grekek dolgait. Mindazonáltal megengedték tanítványaiknak, hogy higgyenek, amiben akarnak.

 Ezeket az oktatókat kereste föl a küldöttség. Eléjük tárták a világ helyzetét - úgy, ahogy ők látták. A gazdaság teljesen lebénult, és már senki sem bízik a vezetőkben, akik láthatóan igyekszenek megfosztani a polgárokat a grekek jótékony ajándékaitól. Akkorára nőtt az infláció, hogy a papírpénzért sem lehetett kapni semmit. A delegáció könyörgött az aldariaiaknak, próbáljanak kapcsolatba lépni a grekekkel, miközben azok fénynél sebesebben haladnak hazafelé. Kérjék meg őket, hogy térjenek vissza, és vezessenek bennünket társadalmunk megszilárdításának útjára; könyörögjenek nekik, hogy legalább adjanak tanácsot, mondják meg nekünk, embereknek, mit tegyünk...

 Az aldariai oktatók pislogva elolvasták a részletes vallomást az emberiség csődjéről, amelyet az okozott, hogy kapcsolatba kerültünk egy fejlettebb és intelligensebb fajjal. A kérelem pontosan tükrözte az emberiség nagyobb felének álláspontját. Mi, akik akkor egyetértettünk vele, most kényelmetlenül érezzük magunkat. De emlékezzenek - mi nem tudtunk a szemétgödörben tett fölfedezésekről. Nem tudtuk, hogy a grekek becsaptak, és az aldariaiak rabszolgák, vagy hogy a grek készülékeknek egytizede működőképes, kilenctizede pedig csalás, és egyetlen céljuk, hogy ne érthessük működésük elvét.

 Az aldariaiak kérdéseket tettek föl, hogy megtudják, miért szeretnénk követni őket a rabszolgaságba. A küldöttség megmagyarázta. Az emberek az éhínség szélén állnak, mert elvesztették bizalmukat mindenben - még a pénzben is.

 Az aldariaiak udvariasan megkérdezték, mi az a pénz. A küldöttség zavartan elmagyarázta, hogy az embereknek mindenki által elfogadott közvetítőre van szükségük az árucseréhez. A papírpénz többé nem felelt meg ennek a célnak. Több írásos kérdésfelelet forduló után kiderült, hogy az emberek az aranyban bíznak.

 Az aldariaiak láthatóan megkönnyebbültek, és megígérték, hogy segítenek. Amikor egy édesvízű tavat akartak létrehozni a Szaharában, és ehhez sótalanították a tengervizet, hatalmas mennyiségű ásvány keletkezett. Minden, a földön előforduló elem megtalálható a tengervízben, és kiválik a sótalanítás során. Az aldariaiak ragyogva fölajánlották, hogy elképzelhetetlen mennyiségű aranyat csapatnak ki. Csaknem két köbkilométer tengervizet sótalanítottak, és néhány ezer tonna aranyat máris fölajánlhatnak. Az se jelent gondot, ha ennél többre lenne szükség.

 Ez természetesen a még megmaradt pénznemek teljes összeomlását okozta. Még az arany sem érték, ha korlátlan mennyiségben van belőle. Az üzleti élet teljesen leállt. Ha pedig sem pénzért, sem másért nem lehet többé ennivalót kapni, akkor az, aki nem akar éhen veszni, erőszakkal fogja megszerezni.

 Néhány hely - például Traylor - elég messze volt ahhoz, hogy ne érje el az éhező tömeg. Volt néhány szervezet - például a hadsereg laktanyái -, amelyeket továbbra is összetartott a megszokás és a fegyelem. Emberi civilizációnk azonban lejtőre került, és úgy tűnt, nincs megállás.

 De most is voltak azért kisebb üzletek, amelyek igazán jól mentek, és most is akadtak emberek, családok, néha még nagyobb társaságok, amelyek tudták, mihez kezdjenek. A világ nagyobbik részén azonban nőtt az anarchia, egyre több lett a fosztogató, a rendbontó, mégis mindenütt voltak emberek, akik úgy reagáltak a katasztrófára, mint ahogyan földrengésnél vagy járványnál viselkedtek volna: okosan és bátran. És ezen kevesek jelentették a reményt, ha maradt még egyáltalán. Ezek nem vettek részt a megmozdulásban, amely a grekek visszatérését követelte.

 A grek berendezések bonyolultságának voltak érdekes következményei. A keleti parton elromlott egy grek halterelő, mire pánik tört ki a közeli folyótorkolatnál, mert a lakosság nagyrészt hallal táplálkozott. Egyszerűen muszáj volt ismét munkába állítani a halpásztorokat. Munkához látott egy villamossági javítóműhely tulajdonosa. Szétszedte a halterelőt, és ismét összerakta. Működött. A műszerész laikus módon pepecselt, és ki is hagyott egy csomó alkatrészt, de a gép működött.

 Egy autószerelő igyekezett helyrehozni egy perzselő sugarat előállító generátort, amely tönkrement, részben össze is tört, amikor a szállító teherautó karambolozott. A mester szétszedte, kiegyenesítette az elgörbült alkatrészeket, és látta, hogy némelyik javíthatatlan. Elkezdte összeszerelni, figyelve, létrejön-e az áramkör, ha egy-egy alkatrészt a helyére tesz. A szerkezet már akkor működni kezdett, amikor grek szabvány szerint még csak részben volt összeszerelve. Elképesztően jól működött. Nem csupán a kötött ásványi vegyületeket bontotta föl, hogy a növények feldolgozhassák a talaj addig használhatatlan elemeit, de a fémeket is szétporlasztotta. Szükségtelen külső sallangokat kellett rá visszaszerelni, hogy kevésbé legyen hatékony.

 Ezek a hírek eljutottak az FBI-hoz, és valakinek támadt egy ötlete. A szervezet minden irodáját értesítették, hogy a grek berendezések javításáról szóló hírek legalább olyan fontosak, mint néhány közellenség bebörtönzése. Cseppenként érkeztek az információk. Voltak közöttük csüggesztőek. Az egyik az volt, hogy a perzselő mezők, amelyek termékennyé tették a földet a kultúrnövények számára, ugyanilyen mértékben kedveztek a gyomoknak is. Hála az idegeneknek, nagyobb és életerősebb gyomnövények ütötték fel a fejüket.

 Igen különös következménye lett a grek szerkentyűkkel folytatott lelkes, de laikus babrálásnak.

A lézertechnika új alapelvét fedezték föl egy középiskola tudományos laboratóriumában, és a fél iskola leégett, mielőtt korlátozni tudták volna a találmány hatékonyságát. Valaki más bemutatott egy elképesztő dolgot, amit nem lehet másnak nevezni, mint az izotópok részleges desztillációjának. Csodálatra méltó teljesítmények voltak, de nem oldották meg a nagy problémát, amelytől az emberiség sorsa függött. Még Hackett is bosszúsan babrált Constance néni fáskamrájában. Sajnálta, hogy tudománytalan módszert használ, de nem volt olyan tudományos eljárás, amellyel meg lehetett volna közelíteni a dolgot. Az emberi fajnak valamire szüksége volt, hogy némi reménye maradjon az eredményes védekezésre. Olyan energia kellett, amelyet a grekek nem tudnak kikapcsolni. Az emberi erőműveket elhagyták, és az energiaelosztó hálózatok tönkrementek a karbantartás hiánya miatt. A grekek, ha akarták, a világ energiaellátásának háromnegyedét ki tudták kapcsolni. Mi, emberek még azt sem tudtuk, honnan jön az energia!

 Így hát Hackett tovább matatott. Űzötten keresett valami nem jellemző grek alkatrészt - a jellemző az volt, hogy ezek a készülékek mindenből képesek voltak energiát nyerni. Mi már tudtuk, hogy Hackett egész koncepciója téves volt, de a körülmények akkor mindenképpen ellenünk szóltak.

 És természetesen a dolgok állása éppen ebben az időben vett még a szokásosnál is kedvezőtlenebb fordulatot. Hackett egyike volt azoknak, akik ragaszkodtak hozzá, hogy többet kell törődni az ég figyelésével. Készülékeket rögtönöztek. Széles hullámsávú Schmidt-teleszkópokat alakítottak át, hogy az ég hőképét figyeljék. Johnson-érzékelők pásztázták az eget olyan foltokért, amelyeknek a hőmérséklete eltér a háttérétől.

Majdnem a holdtányér peremén fölfedeztek egy mozgó, magasabb hőmérsékletű foltot. Olyan volt, mintha mögüle bukkant volna elő. Nem verte vissza a nap fényét. Teleszkóppal nem lehetett látni, de nyomon követhették. A csillagközi űrnél magasabb hőmérsékletű valami tartott a Hold felől a Föld irányába. A radarhullámokat kijátszotta.

 A Johnson-érzékelők addig követték, amíg meg nem állt, néhány ezer kilométerre a sarki övezet fölött. Ott lebegett, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy nem érzékel új, idegen hullámhosszakat.

 Leereszkedett. Emberi szem nem látta, de az infravörös sugarakat mikrohullámként érzékelő detektorok háromszögeléssel bemérték. Néhány napig tartózkodott a Földön, azután ismét fölemelkedett, és a bolygó felszínével párhuzamosan elindult a Csendes-óceán irányába. Onnan sugárhajtású gépek követték a Déli-sark felé, de ott elvesztették a nyomát. Johnson-érzékelőik azonban ismét rátaláltak, amikor megint felszállt, és a Hold felé tartott. Feltételezték, hogy mivel a Földről észrevették az űrből küldött jeleket, az ismeretlen tárgy a jövőben nem kerüli el a kapcsolatfelvételt.

 Azután Hackett fölfedezte, hogy az aldariai hallókészülék egy sajátságos alakú apró fémdarabja felettébb hasonlít az energiasugárzás vevőantennájának sokkal nagyobb alkatrészére. Ez a halforma különösen emlékeztetett a kínai örök út taoista jelére. Az antennában áramot kellett továbbítania, amit, egyedi alakja révén, rövidzárlatok nélkül hajtott végre. Az aldariai mütyürökben ez az alkatrész kisebb volt - sokkal kisebb -, ám a forma ugyanaz, kivéve hegyes végeiket, amelyek feltűnően eltértek egymástól. Az energiavevő ennél a kihegyesedő végnél osztotta el a felhasználható árammennyiséget. Az aldariaiak bigyójában pedig az a valami, ami az átvágott idegekre hatott, a megfelelően kiképzett hegyes vég hatására lépett működésbe.

 Lucy figyelte, hogyan izzad Hackett a rejtélyes alkatrészek fölött. A lány különösen viselkedett ezekben a napokban. Mintha megkönnyebbült volna, amikor a férfi fölegyenesedett, tehetetlenül rázta a fejét.

- Energiát nyer a semmiből - mondta -, de ezt már csaknem megértettük. Azután ugyanez az energia - muszáj, hogy ugyanaz legyen - az egyik esetben átmetszett idegekre hat, a másikban teljesen normális nagy frekvenciájú áram halad, amelyet egyenirányíthatunk és felhasználhatunk.

 Lucy habozva megszólalt, miközben az arcát fürkészte:  - Az idegek a maguk módján nagyon hasonlítanak az elektromos vezetékekre. Ha bármilyen módon ingerelsz egy látóideget, egy villanást fogsz látni. Ha egy ízlelőbimbóval teszed ugyanezt, ízt fogsz érezni. Ugyanolyan inger jelzi a fájdalmat a fájdalomérző idegben, mint ami a villanást és az ízérzést okozta és így tovább. Nem az ingerlés határozza meg, hogy mi történik, hanem a hely, ahova az ideg vagy a vezeték be van kötve.

 A férfi meghökkenten nézett rá. Azután kerekre nyílt a szeme.

- Folytasd!

- Mit folytassak? - kérdezte Lucy.

- Te tudod a választ, amit én nem – mondta Hackett. - Azt hiszem, már egy ideje tudod. Én nem jöttem rá. Mondd el.

Lucy tétovázott.

 - Gyerünk! - nógatta a férfi. - Gyerünk! Kímélni akarsz, nehogy be kelljen látnom, mennyi eszed van, de nem vagy elég ügyes. Ilyesmiben nem tudsz becsapni. Úgy olvasok benned, mint egy könyvben.

- Igazán? Nem hiszem!

- Célozgattál a válaszra. Próbáltál eszembe juttatni olyasvalamit, ami ott van a te fejedben. - Hirtelen elvigyorodott. - Próbáld ki, Lucy, be fogom bizonyítani, hogy úgy olvasok benned, mint egy könyvben!

A lány hosszasan, fürkészően nézte a férfit.

 - Egyáltalán nem világos - mondta védekező hangon. - Mindazonáltal az a fémdarab olyasmi lehet, mint egy ideg. A sugárzott energia – bármi lett légyen is! - a vastag, lekerekített végén hatol be. A vékonyabb vége viszont eltérően van kialakítva a két szerkezetben, amire nincs szükség, ha ezek csupán az áramot vezetik. Én azt mondtam, hogy egy ideg a fény érzetét kelti, egy másik a fájdalomét és így tovább, attól függően, hova tart.

- És? - firtatta tovább Hackett.

- Azon töprengtem - folytatta kelletlenül Lucy -, hogy ha egy új fémdarabkát szerelnél a hallókészülékbe, és olyan alakúra csinálnád, mint amilyen az antennáé - nos, hogy akkor energiavevő antenna lenne-e a hallókészülékből.

 Hackett vigyora lehervadt. Megrázta a fejét, és fölállt.

- Úgy érted - mondta -, hogy az az alak általában átalakítja a sugárzott energiát - akármi legyen is az -, de a vékonyabbik vég alakja határozza meg, hogy mivé. - Méregbe jött. - Lucy, a legnagyobb hülye vagyok a világon!

 Kinyújtotta a kezét, magához húzta a lányt, és kiadósan megcsókolta. Lucy csak egy pillanatig ellenkezett.

- Átkozott hülye vagyok, hogy ezt nem tettem meg előbb - mondta Hackett egy perccel később.

- N-nem - kapkodott Lucy levegő után. – De amikor megtetted -- olvastál bennem, mint egy könyvben!

- Még egy kis idő, és ki fogjuk próbálni, igazad van-e a szerkezettel kapcsolatban - mondta Hackett.

Összemosolyogtak.

 - Olyan értelmetlennek látszott minden, Lucy - szólt a férfi. - Felőled se akartam bizonyos lenni, mert azt hittem, nincsen semmi reményünk. És ha nincs, akkor engem is megöltek volna, mert...

- Most már győzni fogunk - mondta magabiztosan Lucy.

- Most már - igazította ki Hackett – győznünk kell! Maradj és figyeld, mikor kipróbálom, hogyan működik remek ötleted. Rengeteget számít ez.

 Percként röppent tova egy félóra, amely alatt elkészült a hal formájú, görbe, mintegy kétcentis fémszilánk. Pontosan olyan volt, mint az aldariai berendezés alkatrésze, kivéve az utolsó néhány millimétert, mert az az energiavevő megfelelő részét formázta.

 Hackett összerakta az apró, óra alakú berendezést. Megmozdította a pöcköt.

 Érezni lehetett a forró fém szagát. A szerkentyű most már nem ingerelte a sérült idegeket, hanem energiát nyert valahonnan, és elektromos árammá alakította, amitől majdnem megolvadt. Hackett az utolsó pillanatban kapcsolta ki.

 Ekkoriban ment a második küldöttség az aldariaiakhoz. Hackett nem tudott róla. Washingtonban volt, izgatottan mutatta be, mit talált, egy perzselő generátort követelt, és ekkor hallott azokról az emberekről, akik lázasan próbálták összeegyeztetni találmányaikat mások ötleteivel. Összezsúfolták őket egy piros téglás előadóterembe, hogy ott vitatkozzanak egymással.

Hackett szerzett egy perzselő generátort. Az egyik alkatrészét kicserélte az energiavevő megfelelő alkatrészére. A kicserélt elemet bekötötte az eredeti helyére, és a perzselő generátorból energiavevő lett. Egy másik pótalkatrészt az aldariai hallókészülékbe szerelt, mire az perzselő generátorrá változott.

 Meggyőző demonstrációja nyomán forró lelkesedéssel beszéltek az új kilátásokról, és következtettek erre-arra.

 - Dr. Thale-é az érdem ezért a különlegesen gyors haladásért - mondta erélyesen a fizikus. - Ő győzött meg arról, hogy a grekek nem állnak fölöttünk értelem dolgában. Dr. Thale feltételezése szerint a grekeknek valamikor a múltban volt egy szerencsés dobásuk. Mi néhány évszázaddal ezelőtt fedeztük föl a dinamó és a motor elvét, amelyen a modern emberi civilizáció alapul. A grekek valami mást találtak föl, és az ő civilizációjuk arra épült! Rájöttek, hogyan kell energiát kibocsátani a levegőbe és kivonni onnan, amelynek számtalan formája van. Az egyik a szokásos elektromos áram. A másik a halak terelése. A harmadik a perzselő mező. - Elhallgatott, és kimérten hozzátette: -- Vagy az egyirányú tolóerő. Az űrhajó motorja.

 Egyirányú tolóerő, amely keresztülhajt egy űrhajót a semmin! Hangzavar támadt. Most már volt a kutatásnak célja és programja. Annyi fém alkatrészt kellett készíteni, amennyit lehetett, különböző módon kiképzett hegyes végekkel, és meg kellett figyelni, mi történik. Senki sem sejtette, de mindenki tudni akarta.

 Hackett elhagyta a termet. Úgy kellett áthaladnia az emberek között, akik föl akarták tartóztatni. Az FBI ügynöke, akivel az űrhajó távozásakor találkozott, a segítségére sietett.

- Van egy munkám a maga számára - mondta az ügynök szívélyesen. - Érdeklik a részletek?

 - Tele vagyok munkával - felelte Hackett. - Miről van szó?

 - Polgári tanácsadó lenne - mondta nyájasan az FBI-ügynök -- sítalpas hadgyakorlaton. Tudjuk, hogy egy, a Holdról jött valami leszállt, itt volt néhány napig, azután fölszállt. Mivel a maga felfedezésének köszönhetően már tudjuk, hogy az energiasugárzó állomások nem ott vannak, ahol az idegenek állítása szerint lenniük kellene, talán az Északi-sarkon lehetnek az igaziak, ott, ahol ez a szerkezet egy darabig a Földön tartózkodott.

 - Kicsit sok parancsot kapok mostanában - válaszolta Hackett.

 - Parancs? - kérdezte az FBI-ügynök. - Ez nem parancs, ez lehetőség! Nem akar egy pillantást vetni az igazi energiasugárzóra?

 - Megpróbálom, természetesen! - felelte mohón Hackett.

 Lehet, hogy erről még lesz egy vitája Lucyvel. A lány az utóbbi időben hajlamos volt tulajdonosként viselkedni. Nem akarja majd, hogy Hackett veszélybe sodorja magát, de hát mostanában mindenki veszélyben van. Ha a grekek visszajönnek, nagyon sokan fognak lelkesen hódolni nekik, abban a reményben, hogy hetente egy napot kell dolgozniuk, negyvenéves korukban nyugdíjba mehetnek és így tovább. Amennyiben nem érik el ezt a boldog állapotot, akkor hajlamosak lesznek föllázadni. Tekintve az emberi természetet, sokakat meg kell majd ölniük, hogy úgy engedelmeskedjenek, mint az aldariaiak.

 Így hát Hackett gyorsított tempóban elindult egy kis expedícióval a sarkkörön túlra, ugyanazon a napon, amikor egy második küldöttség ment az aldariaiakhoz, könyörögve, hogy járjanak közbe a grekeknél. Jöjjenek vissza, nem számít, milyen feltételekkel. Itt hagyták ajándékaikat a Földön, de a földi hatalmasok nem adnak az ajándékokból senkinek, elnyomják a szegényeket, és senki sincs, aki emberséges viselkedésre kényszerítené őket, csak a grekek - a jóindulatú, nagylelkű, végtelenül csodálatraméltó és önzetlen grekek! Jöjjenek hát vissza. Teremtsék meg a Paradicsomot, amelyet az embereknek ígértek. Ha nem térnek vissza, jótéteményeik hasztalanok voltak.

 Az aldariaiak figyelmesen elolvasták a második kérvényt, és írásban azt válaszolták, hogy még nem tudták utolérni a hazafelé tartó grekeket. Rázós dolog kapcsolatot teremteni a fénysebességnél gyorsabban haladó űrhajóval, de továbbra is próbálkoznak. Amikor kapcsolatot teremtenek a grekekkel, akkor közlik az emberekkel a választ.

Hackett mit sem tudott erről. El volt foglalva.

Három órán át utazott egy sugárhajtású gépen az alaszkai Fairbanksig. Ott át fog szállni egy másik -lassúbb - gépre, amely egy ideiglenes leszállópályán ér földet a Baffin-öbölben. Ott már szállítóhelikopterek várják az expedíció tagjait. Ez a csapat önkéntesekből állt, akinek volt bizonyos sarkvidéki tapasztalatuk. A helikopterek olyan alacsonyan repülnek északnyugatnak, amennyire mernek, és annyira megközelítik a Morrow-szigetet, amennyire repülőgéppel egyáltalán lehetséges. A Holdról érkezett tárgy ott szállt le. A földet érés helyét egy mérföldes valószínűséggel állapították meg. Ennek a kis csapatnak az ottani szereplése fogja eldönteni az emberi faj sorsát. Ha sikerrel járnak, akkor jók az esélyek. Ha kudarcot vallanak, akkor sem kerülünk ennél rosszabb helyzetbe. Nem kerülhettünk! A csapat Hackettből, húsz sarki kiképzést kapott katonából és két eszkimóból állt, akik kutyáikkal a felszerelést szállították.

 Hackett elutazott Fairbanksbe, ahonnan rendkívül magasan képzett fiatal katonák társaságában csapatszállító gépek vitték tovább a sűrűsödő homályban, amelyből vaksötétség lett, mihelyt a nap leereszkedett a látóhatár mögé. Egy teljesen alkalmatlan leszállópályán értek földet a Baffin-földön. Hatalmas helikopterek vártak rájuk.

 Akkor repültek éppen a sötétségben, amikor az aldariaiak udvariasan jelentették, hogy kapcsolatot találtak a száguldó grek űrhajóval, amely elképzelhetetlenül sok mérföldnyire van, és még egyre távolodik. A grekek a legjobb indulattal kezelték az emberiség könyörgését, hogy jöjjenek vissza. Hamarosan tudatják az emberekkel döntésüket. Eközben tovább távolodtak a Földtől.

 Erre a küldöttség követelte az aldariaiaktól, hogy beszéljék rá a grekeket, térjenek vissza, akármibe kerüljön. Amikor itt voltak, nagyszerűen alakultak a dolgok.

 Mindenki örökölt egymillió dollárt, mindenki meggazdagodott. Amikor elmentek, minden elromlott, nem volt munka, elfogyott az élelem. Felvonulók lóbálták GREKEK, GYERTEK HAZA! feliratú transzparenseiket, és nyaggatták az aldariaiakat, tájékoztassák a grekeket az emberiség egyhangú óhajáról.

 Mi, akik nem tiltakoztunk és különösen azok, akik részt vettek ezeken a haszontalan tüntetéseken, most nem vagyunk elégedettek magunkkal. De tekintve a rendelkezésünkre álló információkat, ez ésszerű viselkedés volt. Ha azt vesszük, mit műveltünk volna, ha tudomást szerzünk arról, amit Hackett és néhány titoktartó ismert, akkor azt mondjuk, okos dolog volt tudatlanságban tartani minket.

Az a tény, hogy az ember ésszel bíró állat, még nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet ostoba. Mi úgy viselkedtünk. Azért mondjuk, hogy hasonló helyzetben egy másik nemzedék ne viselkedjen úgy.

 Sajnos, túlságosan nagy a valószínűsége, hogy valami más miatt ők is úgy viselkednének, mint az idióták.

 Mindenesetre, miközben a világ nagy része felvonult, tüntetett, és a lehető legszenvedélyesebb módon követelte a grekek visszatérését, Hackett és gyér csapata keresztülvágott a sarki éjszakában. Az északi fény villogott fölöttük, néha túlságosan is megvilágította azokat az embereket, akik nem akarták, hogy meglássák őket, noha a helikopterek dübörgése mérföldekre hallatszott.

 Végül leszálltak, és gyalog folytatták útjukat. Miután a helikopterek elrepültek, ott maradtak a dermedt csöndben, amelyet csak a jég roppanásai törtek meg. Amikor a legkápráztatóbban ragyogtak a fények, néha mintha halk susogás, sziszegés hallatszott volna a magasból. A csapat azonban továbbra is lóhalálában igyekezett előre.

 Keservesen nehéz útjuk volt, előre nem látott veszélyek leselkedtek rájuk. Voltak, akik eltűntek egyetlen hang vagy kiáltás nélkül, és amikor a többiek visszamentek a keresésükre, megtalálták azt a pontot, ahol az áldozat belezuhant egy szakadékba vagy egy alattomos gleccserhasadékba.

 Félelmetes élmény volt utazni a soha föl nem szakadó sötétségben, a csontig hatoló, kemény hidegben, a süketen hallgató világban, amelynek csendjét csak néha törték meg ismeretlen eredetű, hangos reccsenések. Makacsul iparkodtak előre, tovább a göröngyös, hasadozott jégen. Megpihentek a dermesztőén hideg éjszakában, sötétben keltek, és indultak tovább.

 Lidércnyomásos volt. Irreálisnak tűnt maga az egész küldetés. Semmit sem tudtak az eseményekről, csak kétségbeesetten viaskodtak a távolságok ellen az örök sötétségben. Az egyik kutyaszánon volt velük egy rövidhullámú adó-vevő, de nem lett volna okos dolog használni, még adást venni sem lett volna tanácsos, mert rezonáns vevővel ki lehetett volna szúrni, így hát azt sem tudták, hogy a grekek néhány napi tétovázás után beleegyeztek, hogy visszatérnek a Földre.

 Öt napon, jobban mondva öt éjszakán át tartó utazás után fényt pillantottak meg a távolban. Talán két percig ragyogott, mint egyetlen életjel kétszáz mérföldes körzetben, aztán kialudt.

 Hackett és kis csapata megkettőzött óvatossággal haladt tovább. Itt élet volt - a fény bizonyította.

 Felfegyverzett, jól őrzött létesítmény lehet itt, amelynek az a célja, hogy segítsen leigázni a Földet, rabszolgává téve lakosságát, az emberiség lelkes egyetértésével.